13 óvodai és bölcsődei dolgozó koronavírusos a II. kerületben
Több csoportban is rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal.
Több csoportban is rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal.
Leghamarabb csütörtök estétől lehet ismét zavartalan a forgalom.
A budai önkormányzat saját erőből az óvodai és bölcsődei dolgozókat is leteszteli.
Az önkormányzat megpályáztatja a tulajdonában álló, kihasználatlan körúti ingatlanokat.
A volt köztársasági elnökről és feleségéről készülő alkotás a Vérhalom téren kapna helyet.
A híres kisróka II. kerületi meseösvényen álló szobrát feltehetően ellopták.
Átnyúlt a kerületi lakosok feje felett a kormány a polgármester szerint.
Megkegyelmezett a platánnak a beruházó.
Kétezer embert teszteltek le a városrészben.
Az A-Híd Zrt. szerint több hibára nem most derült fény, állításuk szerint a megrendelő már rég tudott róluk.
A víz átszivárgott a csempén és a szigetelésen, a plafonon pedig repedések látszanak.
Vehet belőlük, ha otthon felejtette a sajátját.
A postaládán egyelőre nincs kint a miniszter neve. A háromszintes házat egy állami megbízásokon Mészáros Lőrincékkel osztozó cég építtette.
Anyagi támogatást nyújt a II. Kerüleit Önkormányzat azoknak a helyi lakosoknak és kisvállalkozásoknak, akiknek az új típusú koronavírus-járvány okozta helyzetben lehetetlenült el a megélhetése. Azokat is megsegítik, akik otthon ápolják kórházból hazaküldött hozzátartozóikat.
A Fidesz összemosta a kártérítést a sikerdíjjal, és joggal való visszaélésről beszél.
A II. kerületi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy banknál figyeltek ki egy férfit, majd ellopták tőle a felvett pénzt.
Az interneten és lakossági fórumokon is gyűjti a helyiek véleményét a II. kerületi önkormányzat arról, hogy mi legyen a Fény utcai piac sorsa. Történetének legrosszabb időszakát éli a csarnok, az őstermelők, a kereskedők és a vevők is elpártoltak. Megnéztük, miért.
Zajlik a Széna tér felújítása, a választások után mindkét érintett önkormányzat új vezetése változtatásokat akart. A Csalogány utca kétirányúsítása ügyében kompromisszum született. A II. kerület emlékhely-funkciót is akar adni a parknak, a tér az 1956-os forradalom idején a második legnagyobb ellenállóközpont volt a Corvin köz után.
Bejelentette a II. kerület új polgármestere, hogy mennyibe kerülnek mostantól a tíz és húsz alkalomra szóló belépők a Gyarmati Dezső Uszodában.